[Lyric] Ataraxia (Autumn Nostalgie)

Éjjeli szellem kísértése, Emlékek megidézője
Az élet határát átlépni, A halál arcát meglátni

Egyedüléttel szembesülve, Ébredés és végítélet
Reszketés, zord félelem
Mit a reggel fénye nem ijeszt el

Átok ül most már minden réten, Átkozottak a fák körülöttem
Mérgezett víz élteti
A megújult valóság gyökereit

Végleg összefonódott képek, Tépik szét a régi időket
Az emlékek elhalványulnak, Többé már ki nеm szabadulnak

Többé már ki nem szabadulnak, Álommá alakult homályos árnyak. Önmagam lettem a sírásó
A régi világot еlhantoló

Kezdetét vette egy másik élet, Ahol minden pillanat küzdelem. Hallom a végső harangszót, Nincs már többé visszaút
Örökké bolyongok a kihalt tájban, Keresem, aki ugyan azt látja
A halott vidéket átható, mindent fenntartó álmodót
A mindent fenntartó álmodót, Aki nem az árnyak közül való

A szavak végleg elcsitultak
A kimondhatatlan uralma
Szabja át a megdermedt tájat
Névtelenül honol végig a lápon, Maga mögött nevezi meg az eget, A földre száműzi a fellegeket
Lábnyomai az örök átok, Ami eltaposta a valóságot

Én hoztalak le ide, az élők közé vittelek
Magadat tetted meg uralkodóvá, S mindenki mást a szolgáddá
Az arcodba nézek, de fel már nem ismerlek
Szemem előtt szürke homály
A gondolat mindent átformált

Megjött hát a megváltó, A mindent átváltoztató. A képzeteket elhozó
Az örök létet átformáló

Azt akartad, hogy végleg elvesszek, Hogy a sötét útvesztődben keringjek
De megtaláltam a nem várt kiutat
Már nem raboskodom az uralmad alatt

Szabadságomat ünneplem
Bár még mindig szüntelenül kísértesz
Eggyé váltunk már örökre
De nincs már hatalmad felettem